3.fejezet

3.fejezet

Dana

Este

„BRING,BRING,BRING”

-         Sziasztok! – nyitottam ki az ajtót.

-         Szia Dana. – ölelt meg Ákos, utána Nina.

-         Majd jön Áron és Viki is, ha nem baj. – mondta Nina

-         De, ez számunkra megrázó, problémát fog okozni. – tragikusra fordítottam a helyzetet.

-         Annyira tudtam. – fogta a homlokát.

-         Halihó. – köszönt Lora is, de közben mosogatott.

-         Mit kértek inni?

-         Szokásos sört. – Ákos letelepedett a Tv elé és valami élő közvetítést nézett.

-         Én vezetek, úgyhogy egy barack levet. – mondta Nina. – kinyitom az ajtót.

Jöttek be a fiúk, Áron leült Ákoshoz mecset nézni, Viki pedig csatlakozott pletykálni.

-         Történt valami azóta? – kérdezte Viki Lorától.

-         Nem és nem is fog.

-         Miért mi történt? – kérdezte Nina.

-         Nem is tudják még? – nézett körbe Viki.

-         Hát mostanáig nem is tudták, de valószínűleg megfogják. – tette csípőre a kezét Lora.

-         Miről van szó? – furcsán nézte őket Nina.

-         Ricsi ma bejött a kávézóba. – mondta Lora. – Ennyi történt.

-         Igen, de nagyon helyes lett, és borostát növesztett, magasabb, és kicsit kigyúrtabb. – áradozott Viki.

Mindenki csak Lorát nézte én is mivel ezt az utolsó részt kihagyta a mesélni valóból. Még a két fiú is hátra fordult.

-         Itt van Budapesten? – kérdezte Ákos.

-         Hát, ha nem csak átutazóba volt, akkor igen. – mondta Lora. – Jöttök enni?

-         Mi a kaja? – kapcsolt először Áron.

-         Rakott csirke, rizibizivel. A desszert pedig Somlói galuska. – mondtam.

-         úúhh… Én csak a desszertből kérek. – örült meg Nina.

-         Bocsássatok meg pont Dalma hív. – mutatott a telefonjára Áron.

-         Persze menj csak. – ültünk le az asztalhoz.

A témát nem nagyon hozta fel utána senki. 10 óra fele haza is ment mindenki Lorával elmosogattunk és elpakolásztunk majd egy kicsit TV-ztünk. Miután Lora elaludt, elvettem laptopját. Felmentem Facebookra kicsit nézelődtem. Rá kerestem Olivérre, de nem volt találat. Utána Ricsire is, természetesen ő fent volt. És tényleg meg változott, felnőtt és helyesebb lett. Vajon Olivér is megváltozott?

Bele mentem egy mappába, ami szokásommá vált, hogy folyton nézzek mostanság. Vissza nézve mi is rengeteget változtunk. Ninának frufruja lett és hosszú haja, az arca csontosabb ez adta a felnőttes külsőt. Lorának most vállig érő sötét barna haja lett, de a szemüveg maradt ugyan olyan fekete, mint volt, magasabb és érettebb lett. És én át váltottam az egyenes hajból a göndör alap hajamra, megszerettem. Már nem azok voltunk, mint 5 éve, de számomra egy cseppet se változtunk. Az elmélkedésemet egy SMS szakította meg.

„ Fent vagy még?” – Roli.

„Persze. Mi baj ?”

„ Beengedsz?”

Siettem az ajtóhoz és már nyitottam is.

-         Hát te? – öleltem meg. – Mi történt veled?

-         Semmi bejöhetek? –indult a lakásba.

-         De legalább azt magyarázd meg, hogy miért néz ki így a fejed? – tiszta lila és vér alá futásos volt a szeme és az állkapcsa.

-         Kicsit összebalhéztam és ráadásul ki is rúgtak. – Vette le cipőjét és indult a fürdőbe.

-         Miért rúgtak ki? Mit csináltál? – néztem rá az ajtóból.

-         Elírtam egy számlát úgy se szerettem ott dolgozni talán jobb is így. – mosta meg arcát.

-         De Roland ez nem megoldás, hogy leiszod magad és beállítasz így. – kiabáltam le, de utána visszább vettem a hangerőmből.

-         Sajnálom. Reggel megbeszéljük. Csak hagy feküdjek le. – kérlelt.

-         Rendben, de nem úszod meg. – ágyaztam meg neki a kanapén.

Majd be is dőlt aludni. Én is elmentem a szobámba és álomba zuhantam.

Reggel röhögésre ébredtem a konyhából.

-         Jó reggelt! – mosolyogtak rám.

-         Viszont! – ásítoztam.

-         Én megyek, mert elkések. Puszi nektek. Roli vigyázz magadra. – robogott is ki Lora.

-         Szóval akkor most mi lesz? – néztem bátyámra.

-         Hát elmegyek munkát keresni. – morogta.

-         Pontosan. Mi lenne, ha Ákossal dolgoznál? – vetettem fel az ötletet.

-         Kizárt dolog. – röhögött. –Majd elmegyek egy klubba pultosnak vagy valami. Megoldom, ne aggódj.

-         Aha, mindig ezt mondod. – grimaszoltam. – Anyáék már tudják?

-         Nem is fogják. – mosolygott rám. – Most mennem kell, majd beszélünk. – puszilta meg a homlokom és elment.

Leültem beadandót írni, mert hétfőn le kell adnom és még sehogy se álltam vele. Ha minden jól megy, már csak 1 évem van a kommunikáció és médiatudomány szakon és végre beállhatok dolgozni a televíziós csatornákhoz.

Vagy külföldre is kimennék szívesen világot látni. Ezt még Olivérrel beszéltük egyszer. Azóta is……

2. Fejezet

2.fejezet

Lora

péntek

Szokásosan indult a nap már 7-re a kávézóba kellett lennem. Ez ilyen részidős munkám a Starbucksban, amit csak pénteken, szombaton és hétfőn csináltam. A többi napon egyetemre jártam.

-         Elmentem. – kiabáltam Danának. Ő neki a péntek szabadnap volt így lustálkodhatott, de mindig felköltöttem.

-         Örülök neki. – állt meg az ajtóba.

-         Elmész bevásárolni? – ittam bele a teámba.

-         Van más választásom? – röhögött.

-         Köszi. Szerintem 4-re már itthon leszek. puszi. – csuktam be az ajtót.

-         Jó reggelt Dávid! – köszöntem a szomszédnak.

-         Neked is! Munkába?- kérdezte.

-         Mint mindig.

-         Elviszlek. Gyere. – indultunk a kocsijához.

-         Mi újság? – kérdeztem, mert a dugóban ültünk.

-         Semmi különös. Megismertem egy új lányt képzeld, de Máté (Dávid lakótársa) leszavazta. – siránkozott.

-         Hát pedig csak nem lehet olyan rossz. – néztem az időt kicsit késésbe voltam.

-         De tudod milyen. Itt is vagyunk.

-         Köszönöm. Legyen szép napod! – szálltam ki a kocsiból és integettem.

Majd befutottam a kávézóba, szerencsére a főnök előtt. Köszöntem a többieknek és már kezdtem is. Reggel 7-9-ig nagy forgalom van így jó, hogy 3-man vagyunk, mert pörgősen kell dolgozni.

-         Képzeljétek a pasim dobot. – mesélte Viktor. (Igen vele dolgozom, 5 év alatt nagyon jóba lettünk. A gimiben évfolyamtársak voltunk. Mellesleg meleg.)

-         Ne már miért? – nézett rá sajnálkozva Kira.

-         Nem tudom, de veszekedtünk és elment. Azóta nem írt és még hívni se hívott.

-         De min tud megsértődni minden héten nem értem. – mosolyodtam el.

-         De ez nem olyan, mint ami előző héten volt. – fakadt ki.

-         Persze, persze…. megyek, mert jött egy vendég. –indultam a pultba

Egy sima fekete pólót és egy sötét gatyát viselt a férfi. Napszemüveg takarta a szemét (mekkora bunkó), de az arca nagyon markáns, és a haja az pedig sötét barna volt. A bőre bronz barna árnyalatban világított, az arc szeszét rögtön megéreztem, magával ragadt az illat.

-         Jó reggelt! Mit adhatok? – vettem le egy poharat.

-         Jó reggelt! Egy Americanot kérnék!

-         Neve? – fogtam meg egy filctollat.

-         Ricsi. – emeltem fel lassan a tekintettem, ő pedig levette a szemüveget.

-         Nem változtál semmit, szépség. – Azt hittem, hogy oda gyökerezik a lábam, és miért nevez így?

-         Te mit keresel itt? – adtam le a poharat Kirának.

-         Csak egy kávéért ugortam be, de micsoda meglepetés. – mosolygott rám.

-         Mindjárt kész van. – fordultam az új vevő felé. A pillantása szinte égetett. Alig vártam már, hogy elmenjen.

-         Örülök, hogy találkoztunk. Szép napot! Sziasztok! – köszönt el és rám kacsintott. Én persze teljesen lefagytam.

-         Ő meg mit keres itt? – jött oda Viki gyorsan.

-         Nem tudom, fogalmam sincs. – csináltam a kávét.

-         De az nem tagadás, hogy sokkal helyesebb lett és az a borosta nagyon jól áll neki. – ömlengeni kezdett nekem ott Viki.

-         Hallod szerintem dolgozzunk. – röhögtem rá, pedig tisztába voltam vele hogy rám is ilyen hatással volt, mint rá.

Szünetbe gyorsan írtam egy üzenetet Danának, hogy Ricsi visszatért. Alig vártam, hogy haza érjek és elmeséljem neki. Az eset után nagyon lassan vánszorgott az idő, 4 óra előtt már nem járt máson az agyam folyamatosan kattogtam és minél több információt tudni akartam.

-         Úristen gyors voltál! – röhögött rajtam Dana. Mivel tényleg 4 óra után 20 perccel már haza is értem. – futottál?

-         Egy kicsit. Mit keres itt? – dőltem le a kanapéra.

-         Először is nyugi. Igyál egy pohár vizet. – nyújtotta oda nekem. – És akkor meséld el, hogy volt.

-         Szóval, beszélgettünk és akkor bejött egy ember. Szóltam nekik, hogy kiszolgálom én. Nagy bunkó volt és még napszemüveget is viselt. Aztán felvettem a rendelést és ugye kérdeztem a nevet és hirtelen lefagytam nem akartam elhinni, hogy ő az. Aztán azt mondta nekem, hogy szépség, majd kacsintott és elment. Én meg csak álltam ott. – értem a történet végére.

-         Mint egy darab kaki? – kezdett el röhögni a saját baromságán.

-         Dana ne már. – mosolyogtam én is.

-         Jól van bocs, és hogy néz ki? – meredt rám.

-         Csúnyán. – kezdtem teríteni.

-         Ezt most te se mondod komolyan. – röhögött ki. – Alig várom, hogy találkozzak vele.

-         Úgy se fogsz.

-         Dehogy nem mikor majd jön veled haza. – direkt csinálta.

-         Álmodba kislány soha többé nem akarom látni.

-         De még is nagy hatással volt rád tiszta vörös vagy. – röhögött rajtam.

-         Nem lesz ilyen, téma lezárva. – sóhajtottam fel. – Csinálok rakott csirkét rizibizivel. Hoztál sört? – kérdeztem.

-         Amit felírtál mindent. – kapcsolta be a zenét és elment fürdeni.

Nem szabad bele élnem magam, hogy találkozok Ricsivel, mert ez csak megtörtént kész. De az a ruha és illat. Lora nem!

-         Nem hallod, hogy csöngetnek? – kiabált rám Dana.

-         Bocsi, de még csak 5 óra van én 6-ra hívtam őket. – kiáltottam vissza.

-         Szia! Bocsi, ha zavarok. – jött be a konyhába Dávid.

-         Szia dehogyis, mi a helyzet?

-         Ezt reggel a kocsiba hagytad. – nyújtotta át az Ipodom.

-         óó.. köszönöm, el is felejtettem. – öleltem meg.

-         Semmiség. Akkor én megyek is. Reggel? – kérdezte.

-         Igen köszönöm még egyszer. – pusziltam meg az ajtóba.

-         Mit akart? – nézett ki a fürdőből Dana.

-         Csak az ipodomat ott hagytam a kocsijába.

-         De rendi és visszahozta. – mondta túl kislányos hangon.

Jajj.. fejezd már be. – röhögtem el magam.

1. Fejezet

5 évvel később

1.fejezet

Nina

-          Merre vagy? – szóltam bele a telefonba.
-          A kávézóba.
-          5 perc és ott vagyok. – szakítottam meg a vonalat.
Szerencsére nem volt dugó a városban így hamarabb oda értem, mint gondoltam volna.
-          Szia. Bocs, ha késtem.
-          Semmi baj. – öleltem meg Danát.
-          Mi újság? Milyen a munka? – ültem le mellé.
-          A gyerekek kikészítenek, de élvezem. – röhögtem és rendeltem egy cappucinot.
-          Péntek este át jöttök akkor? – kérdezte.
-          Persze megint főzzünk? – röhögtem ugyanis a múltkori valami botrányosan sikerült.
-          Igen, de ez kicsit jobb lesz remélhetőleg – Röhögött ő is.

Majd be libbent az ajtón egy közép göndör hajú, szemüveges lány ki más lehetett volna, mint a húgom Lora.

-          Bocsánat, de nem tudtam elszabadulni. – huppant le mellénk.
-          De jó lett a hajad. – felnőttesebb lett az új hajával.
-          Köszi, nekem nagyon tetszik. Le maradtam valamiről?
-          Nem csak meghívtam őket péntekre, vacsorára. – vázolta a szitut Dana.
-          Dalmával mi a helyzet? – kérdezgettem őket.

-          Meg van, majd 2 hónap múlva haza jön. Élvezi, bár hiányzunk neki. – Dalma cserediák programon van 3 hónapra Barcelonába.

-          Na, jól van akkor. Ezt fel kell vennem. – néztem a telefonomra.
-          Mikor jössz kislány? – szólt bele telefonba.
-          Mindjárt indulok, otthon találkozunk. puszi. – raktam le a telefont.

-          Csajok, mennem kell, mert még a boltba is be kell mennem. Pénteken találkozunk, írjátok meg, hogy hányra jöttök. – öleltem meg őket és indultam az autóm felé.

Fél órán belül már a lakásomba is voltam, ami Budán volt egy társasházban kis kertel pluszba.

-          Megjöttem. – kiáltottam el magam.
-          Beálltál a kocsival? – kérdezte.
-          Nem direkt kint hagytam az utcán lezáratlanul hátha el lopják. – röhögtem.

-          Jajj.. ,de ironikus. – közeledett felém.

-          Jól van már elfáradtam te meg ilyeneket kérdezel. Inkább adj egy csókot! – pusziltam meg a száját, ő persze rögtön vissza kontrázott.
-          Szia, kislány! – ölelt meg Ákos.
-          Szia ,szép fiú! – túrtam bele a hajába.

-          Alig vártam már, hogy lássalak. – pusziltam meg és öltöztem át az otthoni laza cuccba.

-          Én is. Milyen volt a napod? – tért vissza a főzéshez.

-          Elment találkoztam a csajokkal. Pénteken át megyünk hozzájuk. – Látni kellett volna Ákos arcát. Rögtön felröhögtem.

-          Biztos vagy benne? – Most már ő is mosolyra húzta száját.

-          Ne legyél, már ilyen hívd Áront is inkább, hogy ne unatkozz. – ültem fel a konyha pultra.

Nem volt olyan nagy lakás, de két emberre elég volt. Volt benne 2 kisebb szoba egy nappali, angol konyha étkezővel és egy nagy fürdő szoba.
-          Jó szólok neki is. Ezt fel veszem, mindjárt jövök.

Ákos építészmérnök volt, ami nagy felelősséggel jár. Különböző cégeknek dolgozott egyszerre, imádta, de itthon is sokat dolgozott.

-          Mit építettek? – én ezt egy Legohoz minősítettem, de sokkal többről volt szó.

-          Még semmit majd egy uszodát vidékre csak még várjuk az engedélyt. – folytatta a főzést.

-          És mi lesz a kaja? – öleltem meg hátulról.

-          Milánói. – tudja, hogy az a kedvencem. – És anyukád keresett mondtam neki, hogy majd vissza hívod.

-          Rendben, köszi. – pusziltam meg.

A vacsora valami isteni finom volt, megfürödtünk és halóba beszélgettünk tovább.

-          Ricsiről tudsz valamit? – kérdeztem meg szinte hetente.

-          Igen valamelyik nap beszéltem vele. Azt mondta meg van, hamarosan befejezi a sulit és költözik Pestre, mert kapott egy jó munka lehetőséget. – ásítozott Ákos.
-          Az remek. És Olivér?
-          Ő vele régen beszéltem nem tudom, merre van most éppen. Nina édesem aludjunk. – nyomott egy puszit az arcomra.
-          Rendben. Sajnálom, hogy minden héten megkérdezem.

-          Nincs semmi baj, tudom, hogy érdekel a lányok miatt, legalább ők megkérdezik? – röhögött.

-          Nem, de engem nyugtat a tudat, hogy mi van velük. – mosolyogtam.

Olivért azóta nem láttuk, Ricsit pedig hébe-hóba. Mindenki élte az életét. Az ország és világ különböző pontjain.

-          Nina ébresztő! – simogatott Ákos.
-          Hány óra van? – kérdeztem.
-          Kereken 6. – nyújtózkodott.
-          Még kérek 5 percet. – csuktam be a szemem.

-          Szerintem azt az 5 percet másra is ki használhatnánk! – helyezkedett el felettem.

-          Lehet megint fogadnunk kéne, nem gondolod? – mosolyogtam rá.

-          Dehogy kéne. Tudom, hogy te is akarod. – csókolgatni kezdte a testem-          Ákos el fogunk késni. – tiltakoztam bár nekem is jól esett volna egy reggeli menet.

-          Akkor fel gyorsítjuk! – pár perc alatt már bennem is volt.
-          Azért finoman, kemény csávó. – röhögtem rá.

-          Ne haragudj. – csókolt meg.

Már 7 óra volt mikor ki jöttem a fürdőből. Lassan indulnom kellett, mert 8-ra a munkahelyemen kellett lennem, ahogy neki is.

-          Kávét? – Adta oda bögrém.
-          Köszönöm. – csókoltam meg. – Ma később jövök, mert megbeszélés lesz.
-          Rendben én itthon leszek, ma gyorsan végzek. – vette fel az öltönyét.

Prológus

Three Of Us

Előzmények

Előszó

Nina 12. osztályos volt mikor húga Lora és barátnője Dana csatlakoztak hozzá a gimnáziumi élethez. Ninát sokan ismerték már a suliban. A lányokat is hamar megismerték.

Nina nagy szerelme Ákos volt, egy évfolyamra jártak. Pár órájuk együtt volt. Egy házibuliban összejöttek és azóta elválaszthatatlanok. Persze voltak nehézségek az elején. Ugyan is Ákos Nina előtt Grétivel felszínes kapcsolatot ápolt vagyis csak „látszatra volt minden tökéletes”. Akit nagyon megviselt a szakítás és azóta is a célja az, hogy szétszakítsa őket.

Lorának se volt egyszerű a gimnázium. Ricsi folyamatosan szívatta és Kimberlivel féltékenyé tette. De aztán fordult a kocka. Lora egy iskolai baleset következtében kórházba került. Mikor felébredt ott volt vele Ricsi. Az összes érzelem feltárult. Több mint 1 év múlva mikor Ricsi tovább tanulás előtt állt, csúnyán szakítottak. Aminek mai napig nem tudjuk az okát.

Danánk sikerült kitűnőnek maradnia még a gimiben is. De az ő fejét is elcsavarta egy kiszemelt. Olivér félévre rá kész tények elé állította Danát és a barátságból szerelem lett. Roland (Dana bátyja) először nem nézte jó szemmel, de utána elfogadta, hogy a kishúga felnőtt. Egy nyaralást követően Olivér hirtelen lelépet az édesapjával Németországba és attól kezdve senki nem látta. Dana összeomlott, lefogyott és azóta is próbálja kiheverni.

A fiúk (Ákos,Ricsi,Olivér) nem szakították meg a kapcsolatot. Ricsi egyetemre ment. Olivér pedig ki tudja….5 évvel később minden változik.

2. Fejezet

2.Fejezet

                    Ha nem nézek oda.

Már kezdett elegem lenni a sírásból és, hogy ennyire szánalmas vagyok. Gyerekorrom legnagyobb fájdalmát ő okozta és ez már majdnem begyógyult, erre van képe visszajönni. Gyűlöltem és ez a harag újra elöntött, hiába tűntem gyerekesnek, azonnal oda akartam menni és megpofozni vagy jól kiosztani. Zsörtölődésemet a telefonom hangja szakította félbe.

- Megmondaná, hogy hova tűnt el? - francba a főnököm az.

- Úristen, sajnálom én csak, nem is tudom mit képzeltem azonnal rohanok vissza.

- Ne fáradjon ezzel, mától nem kell visszajönnie. – mondta érzelemmentesen.

- De kérem már másfél éve ott dolgozok még nem fordult elő ilyesmi. – próbáltam magyarázkodni.

- Holnap jöjjön a cuccaiért. – mondta és ezzel ki is nyomta a telefont.

- …………… - már csak a némaság volt a másik oldalon.    

- Ez nem lehet igaz…mehetek holnap új munkahelyet keresni.

Elindultam haza, már 9 óra volt és a levegő egy kissé hűvös a márciusi idő miatt. Megérkeztem a házunk elé, leraktam a biciklit és benyitottam. Amikor beléptem az ajtón sötét üresség fogadott, a tágas szoba ahol régen élet volt most csak négy fal és bútor, minden olyan élettelen. Ledobtam a táskám és elővettem a hűtőből a tejet a polcról a gabonapelyhet és elkészítettem a vacsorát. Evés közben azon gondolkoztam, vajon miért vagyok egyedül, miért nem lehetek a szeretteimmel? Elmosogattam, mivel nem voltam fáradt elővettem egy könyvet, ami régen az anyukámé volt és elkezdtem olvasni.

- Várj már meg Saeron!

- Gyere versenyezzünk ki ér hamarabb a  Han-partra a fánkhoz!

- És mégis miért rohannék? – eléggé fáradtnak tűnt a fiú.

- Hát, ha elkapsz akkor meghívlak egy sütire. – javasolta nagy lelkesedéssel a lány.

- És egy mozira is. – hozzátette a fiú.

- Rendben, de ha nem kapsz el akkor nekem adod a nyakláncod!

- Jó megegyeztünk. – kezet fogtak.

- Saeron 3-ra indulunk.

- Egy, kettő, hár… - a fiú nem tudta végig mondani, mert a lány elrohant.

- Te csaltál ez nem ér!!!

- Ne jajgass, inkább fuss! - kiabálta a lány már messzebbről.

Pár méter kellet, mire a fiú utolérte és leelőzte. Mikor odaért a fához a lány még futott, de végül ő is beért.

- Ez..nem…fair…- lihegte a lány.

- Ebben mi a nem fair? te voltál az, aki előbb indult. – szabadkozott a fiú

- De te fiú vagy és a fiúk mindig gyorsabbak!

- Akkor meg minek fogadtál velem, ha tudtad úgyis én nyerek?

- Mert..mert a nyakláncodat szerettem volna.

- De ennyire? – majdnem elnevette magát a fiú.

- Hát, mert azt mondtad, hogy majd egyszer oda adod annak, akit az igazbarátodnak nevezhetsz. – a lány szeme már könnyesedett.

- Saeron, ne sírj neked adtam volna a szülinapodon! – mosolyogva megpaskolta a fejét.

- Tényleg? – felcsillant a lány szeme.

- Tényleg, na gyere ide te butus. – magához húzta a lányt, átölelte és háttal maga felé fordította.

- Mit csinálsz?

- Az igazbarátom nyakába teszem a nyakláncot.

Visszafordította és nyomott egy puszit a lány homlokára

- Örökké legjobbak…Jungkook!

- Á, a nyakam, de fáj. – bosszankodtam. Elaludtam olvasás közben az asztalon, de mégis mi volt ez az álom, miért most? Nem kéne ilyenekről álmodnom, lehet csak a gabonapehely ártott meg. Nagy nehezen felálltam és elmentem a fürdőszobába, épp a fogamat mostam mikor valaki csengetett.

- Egy pillanat!! – nem érdekelte folytatta.

- Jól van megyek már nem kell ráfeküdni, hallom!! – ajtót nyitottam, de legszívesebben vissza is csaptam volna.

- Saeron te mindig olyan kedves vagy a barátaidhoz. – mondta fintorogva a reggeli betolakodó.

- Mit keresel itt Jaejong és nem vagyok a barátod! –szuper már csak ő hiányzott

- Gondoltam beugrok csevegni egy kicsit. – kacsintott rám miközben megnyalta a száját.

- Hát rosszul gondoltad, szóval elmehetsz! – bevallom nem volt valami jó társaság és feszengtem miközben nézett engem.

- Ne legyél már ilyen ellenséges cicus. – végig akart simítani a hajamon, de ellöktem a kezét.

- Fogd magad vissza kislány nem akarok semmi rosszat. –fintorogva rányújtottam a nyelvem, de nyilván nem tetszett neki, mert lefogta a kezem és a falhoz szorított. Nem törtem meg álltam azt az égető pillantását.

- Látom még mindig nem tudod mikor kell beadni a derekad Saeron.

- Hát ha csak ennyire futja nem is fogom egyhamar Jaejong. – enyhült a kezemen a szorítás és végül el is engedte.

- Csak beszélgetni akartam, de majd eljövök máskor. – végre lenyugodott.

- De ne felejtsd el…megtalállak bárhol is vagy!- ezzel el is ment.

Becsuktam és kilincsre zártam az ajtót. Hogy ez miért is van? egyszerű a válasz, tartozok egy embernek és az előbbi férfi az ő fia volt. Már fél éve jár a nyakamra és én csak fizetek neki egyfolytában, de még messzi van a vége. Néha elgondolkodom, hogy lehet ennyire bonyolult az életem. Nyílván valami rosszat tettem előzőleg. Mindegy a lényeg, hogy most elkészüljek el kell érnem a vonatot. Gyorsan felöltöztem felvettem az egyenruhát kivasaltam a hajam és egy kis sminket is tettem az arcomra. Az ajtón kilépve elgondolkoztam, az előbbi „beszélgetésen”, de nem hagyhattam, hogy elrontsa a napom. A levegő egész kellemes volt ezért csak egy farmerkabát volt rajtam. A szomszédok boldogan üdvözöltek és én viszonoztam egy mosollyal. Megérkeztem az állomásra, elővettem a telefonomat és bedugtam a fülhallgatót. Kerestem egy jó kis lassú számot, hogy lenyugodjak és kilépjek a valóságból. Most egész gyorsan eltel az idő már szálltam is le a vonatról mentem tovább az iskolába. Mivel ma volt a tanítás első napja ezért a tanárok elmondták mire számítsunk ebben az évben és, hogy készüljünk fel, mert nem lesz könnyű. Nagyszerű ezt eddig is tudtuk. A 4. óráig minden rendben eseménymentesen és nyugalmasan telt, azonban az osztályfőnökünk nagy hírt közölt.

- Köszöntelek titeket az új tanévben, remélem jól fog telni. Mielőtt meg kezdenénk az órát, szeretnék valakit bemutatni nektek. – na remélem egy beképzelt fruskát kapunk.

- Gyere be! – nyílt az ajtó és már vártam a fiúk őrjöngését, de amit láttam arra nem készültem fel.

- Kérlek mutatkozz be az új osztálytársaidnak. – mondta az osztályfőnök.

- Szóval Jeon Jeong Guk vagyok és eddig Amerikában éltem, de a nyár elején hazaköltöztem a szüleimmel, tehát itt fejezem be az iskolát. Örvendek a találkozásnak, remélem jól kijövünk majd egymással. – erre mindenki elkezdett tapsolni és kérdezgetni az új „ jövevényt” a tanár alig győzte őket csitítani.

- Jól van gyerekek fejezzétek be ráértek ismerkedni a szünetben, már csak azt kéne kitalálni hova ülj, lássuk csak. – a tekintetével keresgélt kb. 3 másodpercig és megállt rajtam.

- Megvan a helyed Jeongguk, kérlek foglald el a 6.padban ülő hölgy mellett. – mondanom sem kell belül sikítottam.

- Rendben. – elkezdett felém sétálni nem tudtam, hogy elszaladjak vagy inkább esek össze és tettesem a halottat. Valahogy a második jobb verziónak tűnt. Leült mellém és felém fordult.

- Szia Jeongguk vagyok. – mennyivel mélyebb lett a hangja.

- Hé jól érzed magad ne szóljak a tanárnak? – ne legyél kedves te barom. Jó mondjuk a kérdés az jogos volt mivel a felsőmbe belehúztam a fejem. Hát igen azért mégse halhattam meg.

- Igen jól vagyok kösz, nem kell. – kicsit mélyítettem a hangomon bár nem tudom miért csak reflex volt. Szerencsére ezzel annyiban hagyta és az óra hátralévő részében nem szólt hozzám én meg próbáltam nem felé fordulni. A kicsöngő megváltás volt ugyanis rohantam ki a teremből a mosdóba. Bezárkóztam, egy wc fülkébe és ráálltam a tetején, mert nem akartam, hogy meglátsák, hogy van bent valaki.

- Basszus, basszus miért ide jött, miért pont ebbe az iskolába, egyébként miért jött, ha nemsokára debütál? – mondtam magamnak, de válasz nem érkezett. Kattant az ajtó és páran bejöttek a mosdóba.

- Ugye, hogy milyen helyes az új srác, biztos valamilyen modell. – még, hogy modell egy féllábú kecske hamarabb lenne modell, mint ő.

- Igen és mennyire sexy is, tuti, hogy nincs barátnője hisz csak most jött vissza.

- Biztos nagyon tapasztalt lehet, ha értitek miről van szó. – nálad tutira nem tapasztaltabb.

- Na de honnan veszed?

- Tudom, elvégre Amerikából jött. – de sokat tudsz, biztos már sokan végig mentek rajtad.

- Áh becsöngettek menjünk csajok. - előítéletek a javából, mégis mit tudtok ti? . Habár ezt kérdezhetném magamtól is és amúgy meg miért foglalkozom vele? . Visszamentem a terembe, de előtte fogtam a zakómat és a fejem elé raktam. Kicsit hülyének néztek, de inkább ez, minthogy felismerjen. Egész órán az ablakon kifele bámultam, néha hallottam, hogy sóhajtozik biztos ő is unta, amiről a tanár beszélt. Az óra végén fogtam a cuccom és kirohantam a teremből de még hallottam egy –Ennek meg mi baja van mondatot. Elmondhatnám, hogy mi bajom van, de az senkinek sem tetszene, úgyhogy kösz ezt inkább most kihagynám. Testnevelés órára készült az osztály, de mivel ez csak az első nap volt, ezért nem kellett átöltözni. Bár én próbáltam megbújni a többiek mögött tudom, hogy ezt nem csinálhattam örökké, de jelenleg nem akartam, hogy észre vegyen. A lehető legmesszebb ültem tőle, amíg a tanár dumált. Persze a fiúk rögtön elkezdtek kosarazni, miután befejezte a mondandóját. Mindenki arról beszélt, hogy az új srác milyen jól néz ki játék közben és még a tesi tanár is odáig meg vissza volt a játékáért. Már majdnem vége volt az órának és mehettem volna ebédelni, de persze amilyen szerencsétlen vagyok elbambultam egy szöszre, igen egy nagy fehér szöszre mikor csak ennyit hallok.

- Vigyázz labda!!! – mire odanéztem, késő volt, mert már csak a sötétséget és a padlót láttam.

- Ne haragudj jól vagy? – ez a hang ismerős.

- Elviszlek az orvosiba feltudsz állni? – kérdezte a lehető legtöbb kedvességgel a hangjában. Ránéztem, de már meg is bántam, mert abban a pillanatban esett le, hogy én Jungkook kezei közt fekszem. Az ő arcáról is le lehetett olvasni a döbbenetet és egy mondattal ki is fejezte.

- Mi a franc?..